Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola
Az intézményt 1912-ben alapították, kezdetben polgári leányiskolaként működött, majd gimnáziummá alakult. Képzési céljai többször is változtak. Az 1964/65. tanévtől szakközépiskolaként működik.
Az iskola Budapesten az belül Zugló zöld övezetében, környezetbarát közlekedési eszközökkel (trolibusz, villamos) jól megközelíthető helyen található. Tanulói az ország egész területéről érkeznek.
A 9–13. évfolyamon alapvetően érettségire készíti fel tanulóit, akik az érettségi után a Területi Integrált Szakképző Központokban (TISZK) folytathatják tanulmányaikat a szakképző évfolyamokon.
A szakközépiskolai oktatás keretében az intézmény
- közismereti, (érettségire való felkészítés) valamint
- szakmacsoportos alapozó képzést biztosít tanulói részére.
Ezen belül gépészet (5-ös), elektrotechnika–elektronika (6-os), informatika (7-es) valamint oktatási (3-as) szakmacsoportos alapozás folyik.
Az iskolában 4 négy és 2 öt évfolyamos párhuzamos osztály működik.
Tehetséggondozás az Egressyben
Fontosnak tarjuk, hogy tanáraink energiáját, figyelmét ne csak a „problémás” diákok kössék le. Igyekszünk odafigyelni a tehetségesebb diákokra, hogy ne kallódjanak el, képességeiket kamatoztatni tudják. Ezért kiemelt feladatként jelöltük meg a tehetséges tanulókkal való foglalkozást. Elsősorban főiskolai, egyetemi felvételire, illetve országos versenyekre készítik fel őket tanáraink. Ezt szolgálják a csoportbontások is, szervezett keretet adva a tehetséggondozásra.
TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009-0027 „Iskolai tehetséggondozás” projektünk keretében:
- 32 pedagógus szakmai módszertani továbbképzése történt meg,- 4 munkacsoportban 13 pedagógus felkészítése zajlik,
- folyamatosan készülnek a tehetséggondozáshoz használható feladatsorok,
- 1 esetmegbeszélő munkacsoport működik iskolánkban,
- 13 tanuló vesz részt egyéni fejlesztésben,
- 5 iskolai tehetségkutató verseny megszervezése,
- pedagógusaink részt vesznek a partner tehetségpontok programjain országos,
- 10 órás belső tanfolyamot tartunk a tapasztalatok továbbadása érdekében,
- A program során keletkező tapasztalatokat, feladatsorokat elektronikus formában is közzétesszük a www.tehetseggondozas.hu webhelyen.