Előzmények
A verseny kiíróinak a hallássérült fiatalok integrált oktatását megkönnyítő alternatív pedagógiai módszerek fejlesztése, kipróbálása és közzététele terén közösen elért eredményeit 2010-ben a Tempus Közalapítvány a Hálózati tanulási díjjal jutalmazta. Az elismeréssel járó támogatást a Fülemüle hálózat tagjai egy országos informatikai verseny kiírására, ezen belül a versenyen eredményesen szereplő tanulók díjazására fordították, hagyományteremtő céllal.A verseny céljai
- az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre,- ösztönözni a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására,
- az iskolai tehetséggondozás hatékonyságának növelése a motivációs háttér biztosítása révén,
- pozitív módon befolyásolni a tanulók internetezési és hálózati tanulási szokásait.
Általános tudnivalók
A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, felhasználva a verseny honlapján közzétett versenyfeladatokat és betartva a jelen versenykiírás szabályait. A második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.A második fordulót a verseny kiírója szervezi. Kiküldi a versenyzőknek a feladatokat, értékeli a visszaküldött versenymunkákat és eredményt hirdet. A verseny lényegében az interneten, illetve elektronikus módon (elsősorban e-mail) bonyolódik.
Kategóriák
I.Általános kategória:
Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű általános ikolai, középiskolai vagy szakiskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)II.Speciális kategória:
Azok a hallássérült fiatalok, akik integráltan vagy szegregáltan az általános iskola felső tagozatán vagy középiskolában tanulnak jelentkezhetnek ebbe a kategóriába.Ha az iskolában igény mutatkozik a versenyen való részvételre az iskola e-mailben (levélben vagy faxon) jelzi a kiírónak, hogy részt kíván venni a versenyen. Ez még nem jelent nevezést, csupán kapcsolatfelvételt a kiíróval.
A nevezés módja
Az országos versenyre - a tanulók és a tanárok igénye esetén - az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.A három versenyző pontosan kitöltött, a tanuló, a szülő és a felkészítő pedagógus által aláírt jelentkezési lapját az iskolák továbbítják postai úton, vagy faxon a kiírónak. Ezzel egy időben a tanulók munkáját is beküldik e-mailben a web@egressy.info címre. A munkák beérkezését követően a válasz e-mailben a kiíró egy űrlapot amelynek kitöltésével elektronikusan is meg kell adni a jelentkezési lapon megadott adatokat az elektronikus feldolgozás megkönnyítése érdekében.
A versenykiíró főszervező címe és e-mail címe:
Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolacím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: info@tehetseggondozas.hu
Telefon: 220-8186
Nevezési határidő:
2013. február 17.Nevezési díj:
nincsHasználható szoftverek
- MS Office, Open Office vagy LibreOffice prezentációkészítő programjai.- Speciális kategória esetén a feladat megoldható az iskolában használt interaktív tábla szoftverrel.
Fordulók
Első (iskolai) forduló
Az első forduló (kreatív jellegű) feladatai, valamint a jelentkezési lap legkésőbb 2013. december 21-án megjelenik a ezen honlapon (www.tehetseggondozas.hu). A versenyen részt vevő tanulók megoldják a feladatot, azaz elkészítik a pályamunkáikat, amelyeket az iskola informatika tanáraiból alkotott zsűri értékel és kiválasztja a három legjobb pályamunkát, ill. tanulót. Velük (a pályamunkákkal és a kitöltött nevezési lapokkal) nevezhet az iskola az országos versenyre. A beküldési határidő 2013. február 17.(Ha kevesebben indulnak a versenyen, vagy a zsűri megítélése szerint a pályamunkák nem érnek el kellő színvonalat, természetesen háromnál kevesebb tanulóval is nevezhetnek.)
A beküldött pályamunkákat az országos versenybizottság (zsűri) kategóriánként értékeli és az eredményeket 2013. február 27-ig megjelenteti a verseny honlapján. Közli azok névsorát, akik tovább jutottak és megoldhatják és beküldhetik a következő feladatot.
Második forduló
A továbbjutó tanulók iskolájának, a kapcsolattartó tanárnak a versenybizottság (zsűri) kiküldi a következő feladatot, legkésőbb 2013. március 1-ig. A feladat megoldására egy hét áll rendelkezésre, 2013. március 17-ig az iskola (vagy a tanuló) beküldi a feladat megoldását a kiírónak e-mailben, amelyet a kiíró visszaigazol.A feladatok értékelését a kiíró által megbízott országos versenybizottság végzi.
A határidőkön túl érkező munkákat a versenybizottság nem fogadja el.
Eredményhirdetés
Az eredményhirdetés a Géniusz Tehetségnap keretében 2013 áprilisAz eredmények közzétételének módja
A verseny eredményei a verseny honlapján megtekinthetők lesznek az eredményhirdetéssel egy időben. Az országos verseny legjobb helyezettjeit a Fővárosi Oktatási Portálon is megjelentetjük: www.tehetseghalo.hu a Versenyek menüpont alatt.A második fordulóba jutó tanulók legjobb bemutatóit közzétesszük a www.tehetseggondozas.hu honlapon, a Fülemüle informatika verseny menüpont alatt.
A verseny főszervezője
Gál Tamáscím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: info@tehetseggondozas.hu
Telefon: 220-8186
A verseny kiírói
- Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola,- Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete,
- Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet,
- Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon,
- Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete.
A program az - Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009-0017; az Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009-0027; a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet TÁMOP-3.4.4/B-08/2/KMR-2009-0030 projektjei eredményeinek fenntartása keretében kerül megrendezésre